24. Nem értem...

Sziasztok!
Itt van az új rész:)
De amint már mondtam, mostantól csak heti 1 részt tudok felrakni, amit hétvégente kaptok majd meg.
Remélem nem haragszotok meg rám...
Jó olvasást
xx

 

Amikor leszálltunk a repülőgépről a kijáratnál állt David, ránk várva. Döbbenten álltam meg, és sápadtam hófehérre, a lábam remegni kezdett, majd kicsúszott a bőrönd a kezemből.
- Te mi a francot keresel itt? - kérdezte Justin helyettem, mert én nem tudtam megszólalni. Justinra pillantottam - a szemei izzottak a fájdalomtól és a dühtől - aztán Davidre pillantottam, akinek az arcán kaján vigyor ült. Megszorítottam Justin kezét, hogy érezze, hogy mellette vagyok. Pillantásom ingázott a volt szerelmem és az életem értelme között.
- Hallottam, hogy most jöttök haza, és gondoltam eljövök Elizáért, hogy legyen valami öröme is az életemben, mert, ahogy elnézem tuti, hogy kínszenvedés volt neki ez az utóbbi két hét, amit veled kellett, hogy töltsön! - vigyorodott újra el David, mire Justin teste teljesen megfeszült, és a szeme szikrákat szórt.
- David! Elég lesz! És ne hívj Elizának, az már régen volt! Ja, csak, hogy tudd, veled sohasem voltam annyira boldog, mint Justinnal az utóbbi két hétben! - jelentettem ki, mire David arcáról lekúszott a vigyor, és ugyan csak egy pillanatra is, de láttam a fájdalmat a szemében.
- Ugyan Eliza! Tudod, hogy nem gondoltam komolyan! Én még.... - folytatta.
- NE! Fogd be David! Engem nem érdekel, hogy hogyan gondoltad! Most menj! Hagyj végre élni! Szia! - és ezzel a hévvel megragadtam Justin kezét, aki még mindig David arcába bámult, és elkezdtem a kocsim felé húzni, ugyanis anyu jött ki elénk.
- De, de.... ne menj már el! Kérlek! - könyörgött David, de én nem törődve vele, otthagytam a repülőtér előtt.
- Szia, anyu! - mondtam, miközben betápászkodtam a kocsiba, Justin is beszállt, nagy nehezen, bár még mindig csak bámult ki a fejéből.
- Sziasztok! Na, milyen volt a "nyaralás"? - kérdezte, szinte már ujjongva.
- Jó, feltéve az utolsó pár órát! - mondtam és Justinra néztem, megszorítottam a kezét, mire végre feleszmélt.
- Ne haragudj! Egyszerűen csak annyira...nem tudtam mit mondani, olyan ideges voltam! - mondta sajnálkozva és egy puszit nyomott az arcomra.
Megráztam a fejemet, de nem szóltam semmit.
- Miért? Mi történt? - kérdezte anyu, meglepődve.
- Még mikor indultunk David felhívta Justint, és velem akart beszélni. Most meg ki jött "értem" a reptérre...de hosszú, majd később elmesélem. Most már jó lenne otthon lenni. - mondtam, mire anyu bólogatott, aztán rálépett a gázpedálra.
Kiszálltunk végre a kocsiból, én pedig felráncigáltam a szobámba Justint.
- Szóval! Elfelejthetjük végre Davidet? - kérdeztem és csókolni kezdtem. Visszacsókolt, de kis idő múlva (már megint) eltolt magától. Tudtam, hogy nem lesz ilyen egyszerű túllépnünk ezen a helyzeten, vagy is neki nem lesz egyszerű.
Én könnyen megtettem volna, mivel már semmiféle érzelmet nem táplálok David iránt. De Justin, nem tud túllépni.
- Egyszerűen nem megy! - mondta és lesütötte a szemét.
- Mi? Ezt, hogy érted? Ez.....? - lihegtem a szavakat, hiszen annyira meglepődtem.
- Azt hiszem, neked....neked, jobb lenne, ha elmennék. Talán könnyebb lenne az életed. - mondta, mire én felálltam és a kezemmel kalimpálni kezdtem.
- Nem! Ne merészelj ilyet mondani nekem! Ne miattam hagyj el, hanem magad miatt! Ha el akarsz hagyni, hát magad miatt tedd! Én, szeretlek, és úgy gondoltam, hogy te is engem! Nem is értem, hogyan mondhatsz ilyeneket! Egyszerűen....nem értem! - sírtam el magam.
- Csssss....jó, jó..... Nyugi! Ígérem, nem mondok ilyet többet! Sajnálom, hogy gondoltam rá! Nem szabadott volna ezt mondanom! - nyugtatgatott.
- Talán megbántad, hogy megkérted a kezemet? - vetettem fel a kérdést, és teljesen kétségbeestem. Féltem a válaszától.
- Hogy kérdezhetsz ilyet? - húzott magához.
- Ahogyan te is! - vágtam vissza, mire szorosan átölelt, és megcsókolt. Hevesen csókolózni kezdtünk, már a pólómat kezdte leszedni rólam, mikor megcsörrent a telefonom.....