9. Nem akartalak megbántani...

Justin egy vadító csókkal válaszolt, és az ágyam felé kezdett húzni...
Hát, nem az történt, amire számítottam...
Jus az ágyhoz húzott, és felkiáltott:
-PÁRNACSATA!!..majd az egyik párnát hozzám vágta.
-Neee! Justin!-sikítoztam.
De mind ez neki nem volt elég, az ágyra lökött és a derekamra ült. Látszólag őt cseppet sem zavarta a túlzott közelség, de engem zavarba hozott, bár egy cseppet sem bántam.
Pillantásunk találkozott és egybeforrt. Gesztenyebarna szeme, most aranyszínen ragyogott a boldogságtól. Észrevettem, hogy néha, nagyon ritkán, amikor velem van, a szeme színe megváltozik. Csak bámultuk egymást. kihasználva az alkalmat, hogy elállt a "párnacsata" gondolatától, a derekánál fogva átfordítottam és ráültem. Kezeit a feje mellé szorítottam, persze nagy nehezen hagyta magát.
-Nyertem!-jelentettem ki és felkacagtam.
-Ügyes húzás!-mosolygott.- De nem érvényes!- tette hozzá.
-Miért?-kérdeztem tettetett felháborodottsággal.
-Mert a szép szemeidet nem használhattad volna! Érthető, hogy elgyengülök, mert elveszed velük a maradék eszemet is.-mosolygott.
-Ó, értem!-mondtam kacéran. - Akkor ehhez mit szólsz?- És ezzel a kezeit a derekamra csúsztattam, összezárt lábait, a lábammal szétlöktem. Ugyan nem feküdtem rá, de így is elég közel voltunk egymáshoz. Apró csókokkal borítottam az arcát, a nyakát, amire ő egy apró nyögéssel válaszolt, eltolt magától és egy apró puszit lehelt az ajkamra.
-Elizabeth!-mondta ki szigorúan a nevem.-Te is tudod, hogy mennyire szeretném, de ez most nem a legmegfelelőbb pillanat!- csatolta halkan hozzá. Elhúztam a számat, mire ő felkacagott.
-Kicsim! Akármikor megtenném veled, de nem lenne ez most még túl korai? Arról nem is beszélve, hogy az egész családod itthon van.-mutatott rá.
-Igazad van!-vallottam be. Nem tudom, hogy mi lett velem, de egyszer csak azt éreztem, hogy egy könnycsepp gördül végig az arcomon, és a számon hal el. Követte a többi. Próbáltam ellene tenni, de nem bírtam vissza folytani a sírást.
-Lizzy!- hallottam, ahogyan Justin sajnálkozik, olyan távolinak tűnt.-Sajnálom kicsim!-mondta.-Nem akartalak megbántani!-suttogott, miközben a mellére húzott. Én csak huppogtam tovább, miközben Justin a hajamat simogatta. Átkaroltam a derekát, szorosan magamhoz préseltem, mire ő felkuncogott.
-Megígérem, hogy megpróbáljuk, de nem ma!-suttogta. Megfogtam a kezét, ami tűzforró volt, tapintása lágy és gyengéd, mégis olyan észvesztően védelmező.
De minden hiába, a vigasztalás sem ért semmit, én még mindig nem bírtam felfogni, hogy miért nem lehet....