- Szia! - mondtam, amint beléptünk az ajtón.
- Hello! Hallom elaludtál... pancser! - mondta és nagyokat hahotázott.
- Ez nem a te dolgod! De hagyjuk, nem vagyok hajlandó veszekedni veled! Mi most bemegyünk a szobámba, ha kell valami, szólj! - mondtam és ezzel Justint húzni kezdtem a szoba felé.
Ledőltünk az ágyamra, majd megint közel húzódtam Jushoz.
- Nem akarsz lemenni a partra? - kérdezte szelíd hangon.
- De lemehetünk - mondtam és rámosolyogtam.
Fura volt, hogy miért akar lemenni Justin éppen most a partra, de valószínűleg ez is egy terv lehetett, hogy, hogyan terelje el a figyelmemet a fizikai kapcsolatlétesítésről...
Igaz tetszett, hogy milyen céltudatosan próbálkozik, de azért bántott is részben a dolog, hiszen én szerettem, és nem értettem, hogy mi akadályozza meg.
Amikor leértünk a partra, leültünk a homokba. Percekig csak bámultuk a tengert, gyönyörű volt, éppen akkor ment le a nap.
- Justin! - szóltam, amikor már kínosnak találtam a csendet, eddig nem volt ilyen, mindig beszélgettünk.
- Tessék? - vonta fel a szemöldökét.
- Valamit muszáj megkérdeznem, hidd el nekem is jobb lenne, ha nem kéne megkérdeznem... de én valamit nem értek! - mondtam reszkető hangon, amin Justin elmosolyodott.
- Kérdezd bátran! - mondta és elsimított egy hajtincset az arcomból.
- Hát... izé... te nem kívánsz engem? - kérdeztem, de éreztem, hogy az arcom elvörösödik a szégyentől. Mintha az egész fejem lángolt volna.
- Te ezt honnan veszed?
- Justin! Minden egyes alkalommal, amikor próbálkozok te elhúzódsz! Mindig megmagyarázod valamivel, de most már megpróbálod elterelni a figyelmemet róla, szerinted nem jöttem rá, hogy miért jöttünk le ma este a partra? - mutattam rá, amire Justin egyből tudta, hogy nem hazudhat tovább, így nagyot sóhajtva kezdte mondandóját.
- Lizzy! Tudod, van amit nem mondtam el. Nekem erről nem olyan könnyű beszélni! - várt amíg feldolgozom, aztán beszívta a levegőt. - Szóval! Én kötöttem egy egyezséget anyuval. Arról, hogy... - az utolsó mondatot elfojtotta, mert látta, hogy döbbenet ül ki az arcomra.
- Oké, oké! Értem! - mondtam, nem voltam zaklatott, mégis egy oktávval magasabban szólalt meg a hangom.- Ne folytasd! - mondtam és megfogtam a kezét.
- Sajnálom, hogy eddig nem említettem, de te vagy az egyetlen lány, akinél ezt szégyellem! - mondta és megcsókolt.
Visszacsókoltam, de egy perc múlva elhúzódtam.
- Előttem nem kell szégyellned semmit! Megértem! - mondtam, mire ő újra megcsókolt. De ez a csókja lágyabb volt, nem feszült, mint az előző. Ajka egyenletes simasággal simult az enyémhez, olyan lágyan, hogy mindenem beleremegett.
Ekkor egy kiskutya ugrott közénk, és hátraterített, miközben az arcomat össze- vissza nyalta.
- De édes! Kérlek szedd le rólam! - mondtam Jusnak, aki a hasát fogva röhögött rajtam.
- Jó, jó! - fuldokolt, mikor egy kis levegőhöz jutott, a nevetéstől.
- Hát ez meg, hogy kerül ide? - kérdeztem Just, miközben körbenéztem, hátha a gazdája itt van a közelben.
- Nem tudom! De meg kéne keresni a gazdáját, viszont későre jár, de nem akarom itt hagyni szegényt! Majd holnap megkeressük a gazdáját! - mondta, amiből már tudtam is, hogy mire gondol... HAZA AKARJA VINNI! - sikítottak a gondolataim.
- És hova akarod tenni? - kérdeztem ijedten. Justin rám mosolygott.
- Hát gondolom, mivel én is nálatok vagyok, holnapig aludhatna velünk! - jelentette ki, és még mindig mosolygott. Amikor látta, hogy hezitálok, a kezét a combomra csúsztatta, száját lágyan az enyémhez nyomta.
- Kérlek! - suttogta a fülembe.
- Hát jó! - beadtam a derekamat, mert nincsen nő a földön, aki ennek a csóknak ellen tudna állni.
Mosolyogva nyugtázta, hogy megint győzött. Felálltam, leporoltam magamat, majd Just is felhúztam.
- Menjünk! - mondtam és megfogtam a kezét.
A kiskutya útközben elaludt Justin karjai között. Úgy fogta, mint ha egy kisbaba lenne, mondjuk nem is volt nagyobb egy 4-5 hónapos csecsemőnél.
Amikor hazaértünk, gondosan az ágyra helyezte, középre, betakargatta, majd leült az ágyra és olyan szeretettel nézett rá, hogy összeszorult a szívem.
- Legyen Apple a neve. - mondta hosszas csend után.
- Justin! Ha elnevezed már tényleg hozzád fog nőni, és éppen eléggé szereted már így is! - mondtam tiltakozóan. - Mi? Apple? - csak most kapcsoltam. Elkezdtem szakadni a röhögéstől.
- Honnan veszed, hogy szeretem? - kérdezte megvető pillantással. - És mit nevetsz? Az Apple igen is szép név.
- Hogy honnan? Adjak egy tükröt? Nézd már meg, hogy már most, hogyan nézel rá! - jelentettem ki. - És amúgy az egy telefonmárka Justin! - nevettem tovább, mire ő megsértődött képet vágott.
- Jó, jó...igazad lehet! - mondta picit duzzogva.
- De mindegy, akkor legyen Apple a neve. - mondtam beleegyezően.
- Köszi kicsim! Amúgy te is meg fogod szeretni! Ha nem lesz meg a gazdája, akkor lehet, hogy megtartom! - mondta, és rám mosolygott, szélesen, ahogyan annyira szeretem.
- Oké! - mondtam beleegyezően, nem akartam vitatkozni vele.
Hogyan képes így szeretni egy kiskutyát? Tényleg nagyon aranyos, és szép kiskutya, de, hogyan csinálja? Kérdezgettem magamtól, miközben zuhanyoztam. Amikor végeztem a törölközőmet magamra csavartam, és kisétáltam egyenesen a szobámba. Amikor benyitottam nem tudtam nem mosolyogni. Láttam, ahogyan Justin az ágyamon keresztbe fekszik és alszik. Az az édes kiskutya pedig bekucorodott a hasa mellé, Jus magához ölelte, és így aludtak együtt. Ebben a pillanatban én is éppen annyira szerettem Apple-t, mint amennyire Biebs.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése