21. "szia anyu eljegyeztek?"

Miközben a bőröndömet pakoltam össze, azon gondolkoztam, hogy otthon mit is mondok majd anyuéknak.
Ők még abban a hitben élnek, hogy külön utakon járunk Justinnal, már régen.
Valószínűleg a zaklatottság, vagy inkább az aggodalom, kiült az arcomra, mert Jus miközben az itt tartózkodásunk alatt egyszer használt ágyat vetette meg, oda - oda pillantott rám.
- Mi a baj? - kérdezte megszeppenve, miután már fél órája, a bőröndöt bámultam.
- Semmi baj, csak nem tudom, hogy mit is mondjak majd anyunak. Hogy is kezdjem el? Mondjam neki, hogy "szia anyu eljegyeztek?" Vagy én nem tudom...
Justin elmosolyodott és odasétált mellém. Átkarolta a derekamat és a fülembe súgta: "Anyukád mindent tud!"
- Ezt, hogy érted? Én nem hívtam fel - csodálkoztam.
- Amikor megtudtam, hogy eljössz, elküldtem vele a gyűrűt, de te a dobozt vissza adtad neki, és ő elhozta hozzánk. Én még előtte nyitottam ki a dobozkát, és megláttam a medált. Egyből tudtam, hogy utánad kell jönnöm. És ő vitt ki a reptérre, mert anyu nem ért rá. - mondta, és megint elmosolyodott.
Leesett az állam, hogy anyu mindent tudott, nekem meg nem is szólt....
Várjunk csak! De hát szólt!
A meglepetés...most jutott csak eszembe, hogy felhívott karácsonykor, de hát az már majdnem két hete volt.
Csodálatos volt a Justinnal töltött két hét, most már biztosan tudom, hogy mellette a helyem.
Összepakoltam, Jus-nak is segítettem az ő cuccait összeszedni.
- Ha hazaértünk oda kell adnom anyukádnak is az ajándékom, bár egy kis csúszás van az idővel, de nem baj - mondtam és egy puszit adtam az arcára.
- Te vettél anyukámnak ajándékot? - csodálkozott.
- Igen, mikor még otthon voltam elmentem mindenkinek venni ajándékot, és anyukádnak nem találtam semmit, aztán másnap mikor eljöttem, akkor a reptéren megláttam egy ékszerészt, és annak a kirakatában azt az órát, amit kinézett magának. Így hát azt gondoltam, attól mert összevesztünk még Pattie-t megajándékozhatom.
- Értem, én is vettem a te anyukádnak- mosolygott.
Átöleltem, szorosan a nyaka köré fontam a karjaimat. Azt kívántam bárcsak ez a pillanat örökké tarthatna!
Kikászálódott az ölelésemből és kivonszoltuk a bőröndöket. Még egyszer visszanéztünk az ajtóból, tudván, hogy valószínűleg nem jövünk többet vissza.
Utoljára megszorítottam a kilincset, és ezzel minden emlék feléledt bennem, ami ezzel a karácsonnyal kapcsolatos.
Eszembe jutott, amikor a sütiket sütöttük anyuval, Justin pedig apuval és Lizzyvel a fát díszítette. Aztán amikor Justin elviharzott, és anyuval küldte az üzenetet, hogy a tengerparton vár, ahol az este megkérte a kezemet, és én nemet mondtam és elhagyott. Összeszorult a szívem, amikor ennek a fájó emléknek a visszaidézésére került a sor. Megremegtem, amire Justin felkapta a fejét, és megsimogatva az arcomat kérdezte: "Jól vagy?"
- Persze, csak az emlékek - mondtam, és nagyot sóhajtottam.
- Tudom - vett nagy levegőt - nekem is eszembe jutott az az este – még jobban remegtem, amikor láttam Jus fájdalomtól eltorzult arcát.
- Nagyon sajnálom! - mondtam és erősen fogtam meg a kezét.
Még egyszer visszanéztünk az ajtóból, nekem folyamatosan pörögtek az emlékek a fejemben....
A boldogságos pillanatok, amit az elmúlt két hétben, Justinnal élhettem át, a vicces pillanatok, mint például, hogy az ágyat csak egyszer használtuk, mert mindig a kandalló előtt aludtunk.
De mint tudjuk, semmi nem tart örökké......