17. Rémálom.

Amikor már mindenki elcsendesedett, én zenét hallgattam, azt hittem nem fogok tudni aludni. De egyik pillanatról a másikra testemet elöntötte a forróság, lábaim zsibbadni kezdtek és magával ragadott az álom.
Álmomban egy gyönyörű helyen jártam. Ismerős volt, hiszen először találkoztam itt Justinnal. De most minden olyan más volt. A homokot felváltotta a hó, a pálmafákat pedig a fenyőfák, de tudtam hol vagyok. Semmi kétség ez a mi tengerpartunk.
Egyre közelebb mentem a tengerhez, hiszen láttam ott egy emberalakot. Minél közelebb értem, annál inkább ki tudtam venni a vonásait.
Vékony volt, jóformán minden hajszála ősz, fehér öltönyt viselt, és egy lányba karolt. A lányon fehér ruha volt, nemhabos-babos, hanem inkább konzervatív, de ennél szebb ruhát még életemben nem láttam, soha!
A lány haja kontyban, kis tincsek lógtak körbe göndörön, amiket meglibbentet a szél. Haja színe gyönyörű barna, ami csak úgy csillogott a lemenő nap sugaraitól.
Aztán megláttam más embereket is, akik szintén ünnepi öltözékben voltak, láttam fiatalokat, időseket, de egyetlen egy újságírót sem, ez kizárta azt, hogy a mi esküvőnk legyen.
Hiszen, ha Justin megházasodna, akkor biztosan rengeteg ember lenne körülötte. De itt alig voltak harmincan, csak a két család volt, akik az események minden egyes másodpercét rezzenéstelen arccal nézték végig. Mindenki izgatott volt, de komoran állták körbe az oltárt.
És ekkor vettem észre, ahogyan Justin haja meglibben a széltől, szeméből napsugarak tükröződnek. Annyira gyönyörű volt, fehér öltönyt viselt, mint a magas, ősz ember, de valamiben mégis különböztek, Justinnál gyűrűk voltak, ebből tudtam, hogy ez csak az ő esküvője lehet.
Felém fordult, de mintha csak átnézett volna rajtam, mintha nem is látna. Rohanni kezdtem, közben fuldokoltam a sírástól, hiszen nem bírtam elviselni a gondolatot, hogy életem szerelme más nőt vegyen el.
Futotta, fuldokoltam, de nem értem közelebb. Egyre csak szaladtam, szaladtam, amikor végre közelebb kezdtem érni, de összeestem, bele a hóba. Teljesen elgyengültem, mindenem fájt, de a legjobban a szívem, vagy is inkább annak a helye, mert épp most tépték ki.
Behunytam a szemem, de csak egy pillanatra, hogy láthassam magam előtt Justin arcát. Amikor hideg kezek kezdték tapogatni az arcomat.
- Lizzy! Lizzy! - szólt a hang, annyira ismerősen hangzott, de ebben a pillanatban megszólalt egy másik hang is, ami szintén nagyon ismerős volt és szintén a nevemet kiáltotta.
Kinyitottam a szememet, és elámultam.
Justin térdelt a fejem mellett, ÉN fogtam a saját kezemet, menyasszonyi ruhában, és az ősz hajú férfi pedig a nagypapám volt, aki két évvel ezelőtt halt meg.
Sírni, zokogni kezdtem, csak szorítottam magamhoz, hiszen tudtam, hogy csak álom és nem lehet most velem...
És ekkor valaki rázni kezdett és azt kiáltozta, hogy: "Kedveském, keljen fel!"
Amikor magamhoz tértem észrevettem, hogy mindenem tiszta víz, mert, hogy tényleg sírtam, amitől a kedves hölgy megijedt és már vagy negyed órája rázogatott, de én nem reagáltam.
- Most szállt le a gép, jól érzi magát? - kérdezte a hölgy.
- Köszönöm, igen jól vagyok! - mondtam és elmosolyodtam.
- Elfogad egy tanácsot? Szerintem beszéljen a kedvesével, és mondjon igent neki, látszik magán, hogy nagyon szereti! - mondta és elmosolyodva elsétált, amikor leszálltunk a gépről.
Megkerestem a csomagjaimat, de időm sem volt gondolkozni a dolgokon, amit az idős hölgy mondott, mert már el is kapott valaki hátulról.....