18. Este lesz egy meglepetésed...

Levegő után kapkodtam, miközben Jason csak szorongatott tovább.
- Lizzy! De jó, hogy itt vagy végre! - kiabálta Jason, miközben még mindig szorongatott.
- Jó, jó! Csak engedj már el! - kapálóztam a kezében, mire Jason felkuncogott és letett a földre.
- Hiányoztál! - mondta Sam bácsi, mosolyogva.
- Ti is nekem! - vigyorogtam el magam, és megöleltem mindenkit. Alig hittem a szememnek, mikor kicsit közelebbről is szemügyre vettem Jasont.
Irtóra ki volt gyúrva, mikor utoljára láttam teljesen máshogy nézett ki. Alacsonyabb is volt, meg soványabb, meg a haja is rövidebb volt.
 Jó mondjuk tegyük azt is hozzá, hogy az utoljára látás időpontja kb. három éve volt.
- Ideje hazaindulni, mert Rosett nénikéd már vár a finom vacsorával. - mondta Sam bácsi.
Felemeltem a bőröndömet, de Jason kikapta a kezemből és vigyorogni kezdett.
- Azt hiszem ez az én dolgom, meg aztán erősebb vagyok mint te! - jelentette ki és a bicepszét mutogatta. Azta tényleg jól ki van gyúrva...
Beszálltunk a kocsiba, de nem úsztam meg, Sam bácsi és Jason bombázott a kérdéseikkel egészen a ház előtt lévő kocsifelhajtóig.
Nem így emlékeztem a házra, most az is nagyobbnak tűnt, szebbnek. Fekete kovácsoltvas kerítéses volt, nagy ablakokkal, és terasszal. Mindent gyönyörű hó borított.
Még ki sem szálltam a kocsiból, de Rosett néni már ott is termett mellettem és megölelt.
- Jó újra látni! - mondta és mosolygott. - Jól megnőttél!
Bólintottam, majd befele kezdtünk menni. Tágas ház, belülről is gyönyörű, ez viszont semmit nem változott, pont olyan mint régen.
 De ez nem baj, legalább kiismerem magamat, ha valamit segíteni kell Rosett néninek.
- Hova vigyem a bőröndömet? - kérdeztem, mert nem tudtam pontosan, hogy melyik lesz az én szobám.
- Hát, ha szeretnéd, lehetsz itt bent is velünk, de ha nem jó úgy, akkor a kinti vendégház csak a tiéd lehet. - vigyorgott Jason, mert nagyon jól tudta, hogy mit fogok válaszolni.
- Akkor a kinti megfelel - vigyorogtam. - Egyébként, mióta van kint vendégház? - kérdeztem meglepődve, az utolsó látogatásom alkalmával még az sem volt.
- Tavaly készült el, van benne konyha, fürdő, nappali és egy szoba. Fűtés nincsen, csak két kandalló. Gondoltuk, nem lesz úgy sem sokszor itt vendég, de ha esetleg lenne, akkor annak megfelel. - mondta Sam bácsi. - Remélem tetszeni fog!
- Biztos vagyok benne! - vágtam rá egyből, mert tudtam, hogy tetszeni fog. Egyrészt, mert Rosett néninek nagyon jó az ízlése, nem hagyta volna a fiúkra a berendezését, másrészt, mert kandalló van benne. Imádom a kandallót, van valami varázsos benne főleg télen, amikor este csak ülsz a kandalló előtt és kakaót vagy teát iszogatsz.
- Akkor gyere, megmutatom! - búgta Rosett néni.
Átslisszolt a fiúk között és maga után húzott, a terasz mellett, majd át a kerten. És ott állt ez a kis ház, ami kívülről is csodálatosan festett, nem, hogy belülről.
Mikor beléptünk Rosett a hátam mögé állt és nézte a reakcióimat.
- Ez gyönyörű! - suttogtam, mire Rosett bólogatni kezdett. Ekkor Jason behozta a bőröndömet, és Rosettel kisétáltak, hagyva, hogy kicsomagoljak.
- Este kilenckor vacsora! - mondta az ajtóból Rosett.
- Rendben! - mondta és elkezdtem behúzni a bőröndöt a szobámba.
Megint eszembe jutott Justin, ahogyan erre a házra néztem, sétáltam körbe és csak azon járt az eszem, hogy milyen szépen élhetnénk itt mi ketten...
- Csrr..csrrr... - szakította félbe gondolatmenetemet a telefonom csörgése. "Anyu hív" - volt kiírva a kijelzőre.
- Szia anyu! - vettem fel a telefont.
- Szia kicsim! Odaértél már?
- Persze anyu! Minden rendben!
- Oké, este lesz egy meglepetésem, de ne kérdezd, hogy mi, majd meglátod! - mondta.
- Rendben, viszont most mennem kell, mert még ki kell csomagolnom. - mondtam, hogy ne kérdezősködjön semmiről.
- Oké, légy jó, és vigyázz magadra!
- Puszi anyu!
És ezzel letettem a telefont. Mindent kipakoltam, alaposan megismerkedtem a házzal, és átöltöztem a vacsorához. Már kilenc óra is volt, így elindultam a ház felé.
Beléptem, már mindenki az asztalnál ült és rám várt.
- Gyere ülj ide mellem! - mondta Jason. Vele nagyon jó a kapcsolatom, olyan nekem, mint ha a testvérem lenn. Minden bajomat megosztottam eddig vele, és ő is velem.
Leültem Jason mellé, majd mindenki szedni kezdett.
- Remélem szereted a Sült kacsát, vörösboros áfonya mártással - búgta Rosett.
- Tudomásom szerint szeretem - vigyorogtam rá.
- Amúgy, nem tudtok semmit a "meglepimről", amit az anyám tervelt ki ellenem?
- De tudunk, de nem mondjuk el! - vigyorgott Sam bácsi.
Elhúztam a számat, mire mindenki felnevetett.
- Jut eszembe, kell még egy takaró éjjelre, mert lehet, hogy fázni fogsz - kérdezte Sam bácsi terelve a szót.
- Lehet, hogy jól jönne - vigyorogtam - Még szerencse, hogy tudom használni a kandallót - kuncogtam fel.
Mindenki megvacsorázott, a kacsa nagyon finomra sikerült, és a desszert, hát az kifejezetten isteni volt, nem hiába, hogy a neve is: " a világ legfinomabbja" arra utal.
- Akarsz nézni valami filmet? - kérdezte Jason, miközben lehuppant a kanapéra.
- Nem, most megyek anyukádnak segíteni elmosogatni, aztán meg aludni, mert fáradt vagyok.
- Óhaaa...pedig hosszú lesz az éjszakád - röhögött fel.
- Mi? Ezt, hogy érted? - kíváncsiskodtam.
- Sehogy nem érti! - mondta zord hangon Sam bácsi, miközben alig észrevehetően lökte oldalba Jasont.
Hát jó, hagyjuk inkább, gondoltam. Kimentem a konyhába segíteni Rosettnek.
- Segítek mosogatni - mondta és arrébb löktem egy kicsit a mosogatótól.
- Hagyd csak, menj aludni, kimerülhettél az utazástól - lökött vissza, mire felvigyorogtunk mind a ketten.
- Jó éjt! - mondtam és elindultam a kis ház felé.
A kis házban világosság volt, pedig úgy emlékeztem, hogy minden villanyt lekapcsoltam, mikor közelebb mentem láttam, hogy a kandallóban ég a tűz, és az vet fényt a szoba minden kis pontjára. Ki gyújthatta be? Kérdeztem magamtól, hiszen mindenki vacsorázott, én pedig még nem gyújtottam be......