20. "Drágám".

Halihóó mindenki!
Kivételesen +4 részt kaptatok.;)
Remélem tetszeni fog.:)
Iratkozzatok fel Rendszeres olvasónak, és Komizzatok!:)
Mostantól a nem regisztrált felhasználók is kommentelhetnek az oldalon! :) 
Sok puszi. xo

  

Még mindig puszilgatott, amikor megláttam a nyakában lógó medált, amit anyuval küldtem vissza neki.
Könnyek gördültek végig az arcomon, az emlék fájdalmától, hiszen tudtam, hogy nagyon megbántottam.
- Lizzy! Miért sírsz? Mi a baj? - zaklatottan kérdezgetett.
- Semmi...- szipogtam - tudod, csak a medál...
- Jajj, Lizzy! Tudod, csak a medál miatt jöttem ide, vagy is az adott erőt, hogy idejöjjek. Erről jut eszembe, hol a gyűrű? - vigyorgott rám, miközben letörölgette a könnycseppeket.
- A táskámban - mondtam, és felkeltem a földről, odavánszorogtam a táskámhoz, majd kivettem belőle a gyűrűt és Justin kezébe csúsztattam a dobozkával együtt.
Justin elrakta a nadrágja zsebébe, majd felöltözött. Én csak pislogtam, azt hittem, hogy újra megkérdezi, de nem tette.
- Nem akarsz felöltözni? - kérdezte, majd felvette a pólóját is.
- De - mosolyogtam rá, bár látta az arcomon a meglepődést, amire elmosolyodott
- Most el kell mennem, de mindjárt jövök vissza - mondta és egy puszit nyomott a számra. Megint meginogtam, eszembe jutott az elmúlt éjszaka.
- Várj! Mit mondunk majd anyukádnak? - kérdeztem zaklatottan, hiszen tudtam, hogy mit fog szólni hozzá.
- Anyu mindenről tud! - mosolygott rám, majd megragadta a derekamat, és egy csókot nyomott a számra - De most már tényleg mennem kell!
- Rendben, de siess vissza!
Bólintott, majd kiszáguldott az ajtón. Már hallottam is a kocsiajtó csapódását, és a motor felbőgését.
Felöltöztem, majd reggelit készítettem, hogy mire Justin hazaér együtt tudjunk reggelizni. Mikor készen volt az omlett, addig Justin is visszaért, már hallottam is a kocsiajtó csapódását.
Az ajtóban kattant a zár, addig míg beért meg is terítettem.
Megfordultam és ott állt az ajtófélfának támaszkodva. Kezében egy csokor vörös rózsa, de én ekkora csokrot még sosem láttam. Volt benne vagy 100 szál rózsa.

 
Könnyedén odasétált hozzám, elővette az ismerős dobozkát a zsebéből, és letérdelt...
- Elizabeth Stewart! Megkérdezem még egyszer, megtisztelnél azzal, hogy hozzám jössz feleségül? - mosolygott.
Nagyot nyeltem, de most már biztos voltam a dolgomban. Biztos voltam abban, hogy Justin a mindenem, és abban is, hogy csak vele lehetek boldog! A lábam nem remegett, a hangomban is biztos voltam.
- IGEN! - mondtam, tiszta hangon, és magabiztosan.
Justint mintha kicserélték volna, felugrott, a csokrot az asztalra tette, majd felkapott és csókokkal terített be
- Justin! Tegyél le - nevettem el magam, mire Justin is nevetni kezdett és letett a földre.
Megcsókolt, majd kivette a gyűrűt a dobozkából.
Megragadta a kezemet, de nem erősen, épp hogy érintette, majd a gyűrű már rá is húzta az újamra.
Csodálatosan szép volt a gyűrű, de az én kezemen valahogy még jobban tetszett, mert tudtam, hogy ez a szerelmünk záloga.
- Tetszik? - kérdezte Jus.
- Persze szívem!
Justin teljesen meglepődött, hogy becéztem, és nem a nevén szólítottam.
- Szívem?! - kérdezte, csodálkozva.
- Aha! Vagy jobb szereted a Justint? - lepődtem meg.
- Őőő...nem - mosolygott, majd átölelt, és a fülembe súgta: "Drágám"
Összeborzongtam, váratlanul ért az a becézés, mert az még ment, hogy én becézzem, de az ő szájából furcsán hangzott...