23. Ígérd meg!!..

Sziasztok!
Itt van az új rész, remélem tetszeni fog:)
Viszont van egy rossz hírem.
Mostantól csak heti 1 részt tudok felrakni, amit minden hétvégén kaptok.
Remélem nem haragszotok meg rám...
puszi xo

*

Hazafele vettük az irányt, elköszöntünk Sam bácsiéktól. Jason megint úgy megszorongatott, hogy alig kaptam levegőt. Most is éppen olyan szomorú voltam, mint amikor ide jöttem, amikor elmenekültem a veszekedés elől, amikor nemet mondtam Justinnak.
De most, más volt ez az érzés. Szomorú voltam, mert bántottam Justint újra. Pedig tényleg nem akartam bántani, de David megjelent az életünkben, és komolyan fontolóra vettem, hogy miért is mondtam "igent" Justinnak. De természetesen nem azért, mert nem szeretem, csak azért, mert folyton megbántom valamivel, ez felőrli belülről, és az a legrosszabb az, hogy látom a szemében a fájdalmat, látom, hogy haldoklik a lelke, ahogyan az enyém is! Nem akarom ezt tenni többet, nem akarom megbántani még egyszer! A repülőn ülve egész úton hallgattunk, bár Justin valósággal szorongatta a kezemet. Néha- néha rám pillantott, aztán újra az ablakon bámult kifele. Az egyik ilyen pillantásnál láttam egy kósza könnycseppet, ami az arcán gördült végig, és a száján halt el. De nem akarta, hogy lássam, gondoskodott róla, hogy ne leshessem meg, de már késő volt! Én láttam....láttam őt szenvedni, láttam életem értelmét boldogtalannak látni.- Ne sírj! Kérlek! Ne légy szomorú! - súgtam a fülébe, miközben közelebb bújtam hozzá. - Egyszerűen csak nem akarlak elveszíteni! - súgta, és olyan erősen kezdett szorítani magához, olyan féltéssel és vággyal, mint még soha! Könnybe lábadt a szemem, a kis könnycseppeket Justin letörölte, végigsimította az arcomat, és megcsókolt. Így csókolt akkor is, amikor a kandalló előtt várt rám, ilyen vággyal... - Ígérd meg...! - Mit? - kérdeztem nagyokat nyelve, már alig észleltem a valóságot...megint teljesen elkábított. - Ígérd meg, hogy többet nem kell majd elveszítenelek! Kérlek! - búgta. - Teszek érte, hogy ne kelljen. Ígéret....mit ér az ígéret? Nem ígérek olyat, amit talán nem tudok majd teljesíteni! - suttogtam a nyakába, csukott szemmel. Mire eszméltem Justin csak bámult engem, a kezemet sem fogta már. - Ezt, hogy érted? Mi az, hogy nem ígérhetsz olyat, amit nem biztos, hogy be tudsz tartani? - kérdezte zaklatottan. - Ez is David miatt van? Tudtam én, hogy nem lett volna szabad.... - Csssss.... - tettem a szájára a kezem, és belefojtottam a szót. - Ne magyarázz már butaságokat! Tudod én nem Davidre gondoltam, hogy képzelhetsz ilyeneket? Én két dologra gondoltam, ami nagyon is lehetséges! Az első, hogy mivel látom, hogy szenvedsz, és ez nekem is fáj, inkább elmegyek. - Na nem! - mondta határozottan. Csúnyán néztem rá, mire befogta a száját, és egy halvány mosoly kúszott az arcára. Ez volt a régi Justin, egy pillanatra, az én Justinom volt! Újra! - Szóval a második pedig az, hogy majd egyszer úgy is meghalok, és akkor el kell, hogy engedj! - mondtam, mire betapasztotta a számat. - Na idefigyelj Elizabeth Stewart! Ameddig engem látsz, és itt vagyok melletted, addig ne merészelj még egyszer ilyet mondani, mert tuti, hogy szét szadizlak! Egy: te csak ne gondolkozz olyanokon, hogy elhagysz, azért mert nekem fáj valami, amíg én nem mondom! Na és a meghalás! Ilyenről pedig hallani sem akarok! - Jó jó! De akkor is fáj, hogy boldogtalannak látlak, hiszen te vagy az életem! - suttogtam újra az utolsó négy szót. - Lizzy! Nem vagyok boldogtalan, szeretlek, és nagyon is boldog vagyok, hogy veled lehetek, és az enyém lehetsz! És nekem pedig te vagy a mindenem! Jó lenne, ha felfognád végre! Szeretlek! - hangsúlyozta ki az utolsó szót. Ölelkezésben ért véget a repülésünk, újra boldogok voltunk, de az én szívem még mindig sajgott....nem is véletlenül!....